Bepillantás az otthonomba, azaz a komód új életének kalandjai

Régóta szerettem volna egy komódot a szobámba, ahova mindent be tudok suvasztani, ami épp szem előtt van. Néhány hónapja meg is találtam a megfelelőt, kiváló árban is volt, csak épp el kellett hozni az akkori lakhelyéről.renovatura_before

Természetesen már maga a vásárlás sem volt egyszerű. Rakamazról hoztam a kis Renault-ra szerelt tetőcsomagtartón. 90 km/órás sebességgel esőben repesztettem az M3-as autópályán miközben azon aggódtam, hogy a tető kibírja-e a csaknem 50 kilós megterhelést. Néha csinálok ilyen őrültségeket. De hát ki nem?! Ezután meg még le is kellett szedni az autóról és becipelni a házba, ami szintén nem volt egyszerű. Így kezdődött a komód új élete velem.

Ezután következett a magától értetődő kérdés. Fessem, vagy ne fessem? Ha igen, akkor vajon milyen színűre? Meg kell mondjam, hogy saját magamnak sokkal nehezebb kitalálni, hogy mit szeretnék. Sötét bútort nem akartam, mert nem túl világos a szobám és egyébként is nagyon tetszenek azok a mostanában divatos tiszta fehér belső terek és szobák. A döntés így megszületett: fehér lesz. Be is festettem, kicsit visszacsiszoltam, és egy kevés szürkével “antikoltam”.

IMG_4149Egy darabig így is maradt, de valahogy túl világos volt és közben rájöttem, hogy vannak olyan lakások, amik a fotókon nagyon klasszul mutatnak és tele van vele az pinterest oldalam is. Így megtanultam, hogy bármennyire is tetszik a képeken a fehér enteriőr, mégsem az én stílusom. Ezért, bár sok munkát fektettem bele, a fehéret le kellett szedni. Egy fél délelőtt csiszoltam le úgy, hogy meghagytam foltokban a festéket a textúrázott hatás kedvéért. Nem kezeltem semmivel, mert tetszik ez a világos színe a bútornak. Végül elkészült az ami igazán tetszik. Futottam vele egy kört, de ugye mindig a hibákból tanul az ember…

renovatura_afterNagyon örülök neki. Egy vagány komód lett belőle, ami még az időközben felszerelt faliszőnyeghez is passzol. Rengeteg minden belefér, olyan nagy. Jelenleg ebben vannak a pigmentjeim, néhány szerszám és textil anyagok is.  Majd ha végre találok egy megfelelő műhelyet, akkor ezek helyére más kerül, de egyelőre itt jó helyük van.

renovatura_after

Közelről így néz ki:renovatura_distressed paintAz egyik fiókot megtöltik a textilek. Van néhány lenvászon és gyapjúvászon anyagom, amikkel még nagy terveim vannak!

renovatura_Hungarian linen

A fiókgombon sokáig elmélkedtem, hogy milyen legyen, porcelán, vagy fém, színes, vagy egyszínű… végül egy, a maga természetességében hozzáillő mellett döntöttem. Évekkel ezelőtt láttam valami ilyesmit és emlékeztem, hogy akkor nagyon tetszett, de már nem lehet kapni, meg egyébként is szeretem a kihívásokat, így saját magam készítettem el.

renovatura_after

Néhány próbálkozásom volt azért vele, mire rájöttem, hogy is kell csinálni, de a végére már egészen belejöttem. A következő bejegyzésben majd leírom, hogy hogyan készítettem el és azt is megtudhatjátok, hogy milyen furfangos módon szereltem fel a fiókra. Egyébként nem nehéz összehozni, csak egy kis türelem szükségeltetik hozzá.


4 thoughts on “Bepillantás az otthonomba, azaz a komód új életének kalandjai

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s