Rút kiskacsából elegáns komód

Kacsából komód? Ki hallott még ilyet?!

Na jó, a remek humorérzékemet most inkább félreteszem.

Szóval. A történet ott kezdődött, amikor Zsolt megkeresett, hogy szeretne egy komódot átalakíttatni. Persze, amikor megláttam a komódról a fényképet, – hogy is mondjam – nem voltam tőle elragadtatva. Viszont, amikor megtudtam, hogy egyáltalán nem szeretnék megtartani az akkori fazonját, megörültem. A koloniál stílus valahogy nem az én világom és egyébként is, szeretem a kihívásokat. A komód a család számára eszmei értékkel rendelkezik, ezért szerették volna mindenképp megtartani, viszont sajnos,  – ami persze nézőpont kérdése –  nem illett az enteriőrbe. És itt jöttem én a képbe.

Amikor elhoztam a komódot még így nézett ki.

elotte_-kolonial-komod

A bútorátalakítás esetemben egy többlépcsős folyamat. Szeretek előre tervezni, hogy tudjam mire számítsak, viszont legtöbbször munka közben jön az ihlet. Ilyenkor pedig az intuíciómra hagyatkozom. Go with the flow, ahogy a bölcs angol mondja. Akármilyen furán is hangzik, amikor a megérzésemre hallgatok, az sosem hagy cserben. Nem úgy, mint pl. az autóm, de ez egy másik történet… vissza a komódhoz.

Nézzetek rá! Ti hogyan látnátok hozzá?

Első lépésként leszedtem a fiókok díszítését a zárakkal együtt. Szerencsére semmi sem volt ragasztva, így ez könnyű menet volt.

darabok

Viszont a szegecseket nem sajnálták. Ezeket egyenként, fogóval kellett kibányászni.

szegecsek-1

Ezután már el kellett gondolkodjak hogyan tovább. Itt jött a képbe az a bizonyos ‘flow’, amit említettem. Ha az ember egyszer nekiindul és hagyja magát, hogy vigye az ár, abból csak jó sülhet ki. Persze ezt kevésbé filozofikusan is fel lehet fogni, de én már csak ilyen maradok.

A két szélső díszoszlopot mindenképp valahogy egyszerűsíteni szerettem volna. Miután ezektől megszabadultam, rájöttem, hogy a komód alsó és felső szegélye sem maradhat ilyen szélesen, mert legalább 8-10 cm-re kiállt, és most még feltűnőbb lett, hogy eltűnt az oldalsó díszoszlop. Ez pedig nem igazán tett jót a látványnak. Szóval meg kellett szabadulni a szegélyektől is. Legalábbis egy részüktől.before

És a történet itt kezdett igazán izgalmas lenni. Tudtam, hogy enélkül nem lesz szép a bútor, így nem hagyhatom ki ezt a lépést és mindenképp elő kell vegyem a körfűrészt. Mindkét részt kétszer kellett levágnom. Először azt a részt, amit visszaragasztok (a díszléc, ami marad), másodszor pedig amit végleg kivágok és megy a kukába. Biztosan el tudjátok képzelni az érzést, amikor már 50 milliószor leméri az ember ugyanazt a vonalat, hogy tényleg egyenest vágjon,  majd bekapcsolja a körfűrészt, hogy valaki más bútorát szabja fel. Vettem egy nagy levegőt és hajrá. Közben pedig rájöttem, hogy csak magabiztosan lehet szépet alkotni, hagyni kell, hadd menjen magától, mint a fűrész is. Akkor lesz szép. A bizonytalanság meglátszik az ember munkáján, mert akkor vét hibát. Nem arra figyel, ami a szeme előtt van, hanem arra, ami nincs is, amit elszúrhat. És pikk-pakk meg is történik. Úgyhogy csak pozitívan!

Na, de visszakanyarodva… Alul és felül egy-egy kisebb darabot kiszedtem végül a komódból, majd a levágott részeket visszaragasztottam. Olyan profi módon. A háttérben a hozzávaló szerszám is látszódik, aminek hirtelen nem jut az eszembe a neve.

Ekkor az oldalsó díszléc már csak emlék volt, viszont az emlékek hagyta űrt ki kellett pótoljam egy kis mestertapasszal, nincs mese.

ragasztas

No meg a fiókokon a díszek és zárak hagyta helyeket is be kellett tapasztani. Volt egy csomó kisebb nagyobb rész, amit pótolni kellett, de ezekre nem térek ki részleteiben, mert ha nem is látszik, valójában ez a legnagyobb munka. Ragasztás, várakozás, tapaszozás, várakozás, csiszolás, ismét tapasztás, várakozás, majd csiszolás… Az alábbi képen nem Pinokkió orrát láthatjátok, hanem azt, amint a zár helyét egy léc darabbal kipótoltam.

potlas

regi-lab

Ezután kerültek sorra a lábak. Az első lábakat már korábban leszedtem, mert pont a kifűrészelt részhez csatlakoztak, így el kellett távolítani őket. Sokat gondolkoztam, hogy mi legyen a hátsó kettővel. Tartsam meg őket, egyfajta szentimentális emlékként, vagy öntsünk tiszta vizet pohárba és legyen mind a négy láb új. Persze ez gyakorlati kérdéseket is felvet. Ha megtartom, akkor az első kettő láb, vagy a korábbiból lesz kifűrészelve, vagy pontosan akkora magasságot kell kivágnom valami másból, mint a hátsó darabok. Nos mindez túl bonyolult méricskélés lett volna és az nem az én erősségem. Nem vagyok egy mérnök típus. Végül úgy döntöttem, hogy elrobogok a faüzembe és veszek lábnak valót. És képzeljétek, megtaláltam az utolsó akciós tölgy 5×5-ös stafnifát. Bónuszként még egy új szót is tanultam.

Levágtam a lábakat, valamivel hosszabbra, mint az eredetiek voltak, így a komód is magasabb lett, de nem lehet igazán észrevenni, csak szerintem szebb látvány. Ezeket pedig még rögzíteni is kellet, amire  – megfelelő eszköz híján – elment néhány órám. Úgyhogy nemes egyszerűséggel ennek leírását most ki is hagyom. Higgyétek el, nem szeretnétek tudni. A lényeg, hogy jól tart.

Renovatura

Lábak tehát kipipálva. Utolsó lépésként maradt a felső szegélyléc, amit szintén feltöltöttem, hogy szép sima legyen. Ezúttal üvegszálas gyantával. Ezen is sokat törtem a fejem, hogy oldjam meg, végül szembejött Lakbear írása, ahonnan az ötletet merítettem. Mondanom sem kell, hogy nem véletlenül választottam a természetes festékkel való munkát, amiben nincs egy szál illékony anyag sem. Persze így is hálás vagyok annak aki felfedezte az üvegszálas  gyantát, mert nélküle mindez nem ment volna ilyen egyszerűen. A szaga viszont mindent eláraszt. Megfelelő légzésvédő, vagy rendesen szellőztetett terep szükségeltetik a használatához. Hosszútávon inkább az előző.

festes-elott_before-painting

Ezúttal tejfesték helyett egy sűrűbb festéket használtam, a Pentart lágy dekorfestéket. Persze hígítottam rajta, mert a folyósabb, jobban kenhető festékhez vagyok szokva, de végül nagyon élveztem vele a festést (már ha ilyet lehet mondani). Szerintem még fogom használni máskor is. A végső árnyalatot több színből kevertem ki, illetve tettem hozzá a saját pigmentjeimből is. Egy kevés feketét, hogy sötétítsem, sárgát, a melegebb árnyalat kedvéért, na meg pirosat, hogy feldobja egy kicsit. Persze mindez nincs ráírva, csak én tudom (meg mindenki aki idáig eljutott az olvasásban).

A pontos színárnyalatot nehéz fotón átadni. Néha szürkés, néha barnás, néha lilás árnyalatot ad. Mindenből egy kicsit. Ettől lesz egyedi!

Renovatura

A felső szegélyléc lekerekedett.

bútorgomb

A lábak kiegyenesedtek.

Renovatura - bútorátalakítás

Az alsó szegély beljebb csúszott.

Renovatura - bútorátalakítás \\furniture makeover

A  bútor tulajdonosai pedig nagy örömömre, megelégedve fogadták a megfiatalodott komódjukat, ami még remélhetőleg sokáig fogja őrizni a régi és új emlékeket.

 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés


One thought on “Rút kiskacsából elegáns komód

  1. Hú, ez kemény volt – még olvasva is :) Azért engem érdekelne a láb rögzítése. Majd ha legközelebb ilyet csinálsz, akkor azt részletezd, kérlek!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s